Herba Brill®

Mert az egészség természetes

  • Főoldal
  • Rólunk
  • Akciók
  • Üzleti lehetőségek
  • Történetem

    Történetek a Herba Brill Csapat életéből

    MMM

    Az első Herba Brilles találkozóm

    Nagyon jól sikerült, remekül éreztem magam. Ennyi pozitív gondolkodású emberrel nem is lehet, hogy az ember ne legyen jókedvű. Teljesen idegen emberek voltak számomra, mégis ugy fogadtak, mintha régóta ismernénk egymást. A pozitív energiájuktól teljesen feltöltődtem és nagyon jól érzem magam azóta is. Várom a következő találkozót. Aki eddig habozott ilyenre eljönni, az ne tegye, mert tényleg nagyon vidám és jó társaság, öröm velük lenni!

    (Herba Brill Konferencia és farsangi bál Kőszeg, Arany strucc hotel.   2018.02. 03.)   F.né Tünde

    Kedves Edit és Józsi!

    Örömmel tölt el,hogy részese lehettem egy nagyon tartalmas szakmai és felejthetetlen élményt nyújtó szabadidős programnak. Június 11.-én ünnepelhettem Veletek és a nagyon lelkes Herba Brill-es csapattal Celldömölkön a Herba Brill 8.szülinapját. Lehet,hogy nincsenek véletlenek?E napon Barnabás névnapja volt és a név 8 betűből áll.Rendkívül jól felkészült előadók és kiváló teljesítményt nyújtó vezetők és munkatársak voltak jelen. Kell ennél több? Igen volt több is! Jó érzés volt látni, amikor a csillogó szemű hölgyek és urak átvették Endrődi József programvezetőtől kiváló teljesítményükért kapott elismeréseket és jutalmakat. Ezúton is gratulálok mindenkinek! Nagyon tetszett,hogy mindenki elmondhatta tapasztalatát, segítve egymás munkáját. Nem volt üzleti titok,nem volt féltékenység,mindenki örült a másik sikerének. Lányok,fiuk így kell ezt csinálni!. A szakmai programot éjszakába nyúló fergeteges buli koronázta meg. Úgy gondolom a már közzétett fotók ezt hűen bizonyítják.Kedves Herba Brillesek, még nagyon sok és ilyen kellemes élményt nyújtó szülinapot kívánok! Azt mondják,hogy "klasszikusokat" szó szerint szabad idézni. Remélem sikerül! EZ JÓ MULATSÁG FÉRFI MUNKA VOLT!

    Varga Béla, Ugod

    Kedves Herba Brillesek!

    Május 9-én ismét egy fergeteges, meglepetésekkel teli Baráti Találkozónk volt Győrben.

    Az első meglepetés az Endrődi Eszter, aki a házigazda szerepét kapta.

    Többen voltunk már házigazdák, tudjuk, hogy nem könnyű feladat, de amit az Eszter produkált, azt tanítani kellene. Könnyedén, lazán, ugyanakkor teljesen profi módon mutatta be az előadókat, és vezette le az egész napot. Nekem egy élmény volt, sokat tanultam és nagyon-nagyon köszönöm ezt Neked.

    A következő meglepetés a tapasztalatot levezető, aki nem más volt, mint programvezetőnk Endrődi József. A levezetésről, valamint a többi előadásról készül CD, vegyétek meg, mert elmondani nem tudom a Józsi szavait, azt hallani kell. Fergeteges volt.

    A következő előadó a Belső Marika volt, aki arról tartott előadást, hogy hogyan tudjuk elérni céljainkat a gondolatainkkal. Ezt is hallani kell. /CD/ Nagyon jó és érdekes előadás volt.

    Az utolsó blokkban pedig az Üzlet, munka, motiváció címmel hallhattunk előadást Endrődiné Lukács Edittől. Pár szóban nem tudom elmondani, ezt is hallani kell / CD/. Engem lenyűgözött Edit előadása.

    Én nagyon jól éreztem magam a találkozón, élményekkel és sok új tapasztalattal gazdagabban jöttem haza. Köszönet az Endrődi házaspárnak és Eszternek ezért a csodálatos napért.

    Nagyné Jutka és Lajos

    Egy alapító házaspár gondolatai

    Kedves Józsi és Edit! És minden Herba Brill Érdeklődő!

    Köszönjük, hogy január 11-én ismét egy fergeteges napot tölthettünk együtt
    a Herba Brill Baráti  Társaság országos találkozóján. Akik nem voltak ott, sok mindenről lemaradtak. Lett egy új harmadik szintre lépő munkatárs Chethoferné Ili személyében, aki megkapta a gyönyörű festményt, valamint Ő vezette le a tapasztalatokat is. Nagyon sok új és jó tapasztalatot hallottunk. Végre Józsi is szóhoz jutott és megmutatta, hogyan tudunk előbbre lépni. Aki él a lehetőséggel és kipróbálja a módszert, nagy eséllyel előbbre tud jutni.

    Külön dicséret illeti Esztert, aki egy csodálatos előadásban megmutatta nekünk Vietnamot szóban és képekben. Ezt elmondani nem lehet, ezt látni és hallani kellett.

    Edit pedig szokásához híven ismét készített egy új ételt, nevezetesen a lencsevagdaltat. Nagyon finom volt.

    Finom volt a sok étel és sütemény, amit a munkatársak hoztak.

    Aki kíváncsi, az tartson velünk, legközelebb február 7-én Pápán találkozunk egy fergeteges farsangi bulin.

     Jutka és Lajos.

    Először a Herba Brill rendezvényen

    Tóthné Zsóka vagyok, és szeretném megosztani azt a pozitív élményemet, amit tapasztaltam a Herba Brill rendezvényen Győrben!

    Egy kedves ismerősöm meghívott a Herba brill rendezvényére!

    Örömmel tettem eleget a meghívásnak, hiszen már ismertem az Aloe és az arckrém jótékony hatását a kezemmel kapcsolatban!

    Kissé késve érkeztünk néhány útlezárás miatt, de senki sem neheztelt ránk ezért, habár az előadás már elkezdődött!

    Gyorsan leültünk a hátsó sorban, és figyeltem az érdekes és igen hasznos beszámolókat a Herba brill termékek jótékony hatásáról!

    Úgy éreztem, nekem is el kell mondanom, az Aloe és az arckrém jótékony hatását, amit kezemmel kapcsolatban tapasztaltam!

    Bár, nagyobb társaság előtt igen lámpalázas vagyok, de mégis összeszedve minden bátorságomat, jelentkeztem! Azt gondoltam, nem rejthetem véka alá, ezt a hasznos információt, hogy gyógyszerek nélkül és mellékhatások kizárásával, az Aloe és a Lady-brill arckrém használatával, teljesen helyreállt a gyulladt alergiás bör a kezemen! Azért is osztottam meg a tapasztalatomat, ha valaki úgy szenved az alergiátol mint én azelőtt, akkor rajta is segíthet ez a jótékony hatásu készítmény! A Herba brill tagjai számomra olyannak tűntek külső szemlélőként, mint egy nagy, boldog család! Pedig nem is ugyanabban a városban élnek, és még csak nem is ugyanabban a megyében, hanem az ország különböző részein! Mégis igen erős az összetartozás ereje a csapatban!

    Az első szünetben, előkerültek a saját készítésű finom és egészséges ételek és megterűlt a nagy asztal! Kedvesen és jó szívvel hívtak az asztalhoz, hogy egyek abból amiböl csak jólesik! Megmondom őszintén, olyan kedves törődéssel fogadtak, mintha már hosszú ideje ismertek volna.

    Nagyon ízlettek ezek az egészséges finom ételek, hoztam is jónéhány receptet, hogy a családom részére is készíthessek ilyen egészséges finomságokat!

    Azonkívül, nagyon jólesett Juditka kedves mondata,(azt mondod ma jöttél először? Olyan, mintha már régóta közöttünk lennél!) Hát ilyen pozitív tapasztalatom volt a Herba brill rendezvényén és őszinte szívvel mondom, hogy már alig várom a következőt, ami szeptemberben lesz!

    Nagyon várom az újabb tapasztalatokat, a Herba brill termékek jótékony hatásárol, a cseppet sem unalmas színes előadást, és, hogy újra a kedves csapattal találkozzam!

                           Köszönettel és üdvözlettel: Tóthné Zsóka

    ELSŐ HERBA BRILL ÉLMÉNYEM

    2014.07.05-én nagyon szuper nap volt, mert akkor volt a Herba brill 74. országos találkozója, amin én is ott lehettem Győrben, a Konferencia hotelben. Nagyon jó volt, sok érdekes dolgot hallhattunk, sok jó tapasztalatot hallottam. Mint fiatal Brill tag, sokat tanulhatok még, és egyszer majd én is meg fogom tenni, amit Belső Mária csinált: oda ment egy úriemberhez és megszólította: kér e egy kis teát. És a recepciós Úr kedvesen mosolyogva hozott egy poharat, és elfogadta a Herba Brill Napteát. Nekem ez a szituáció, ahogy lezajlott nagyon tetszett és számomra tanulságos volt, hogy igen is merjünk odamenni és megszólítani valakit - akár egy idegent - mert más nem lehet: vagy elutasít, vagy mosolyogva elfogadja és meg kóstolja. A következő előadó Tóth Attila is nagyon érdekes volt számomra. Elgondolkodtató volt, hogy őseink tényleg mivel gyógyították magukat, és a mai világban mivel gyógyítanak az orvosok. Attila rávilágított előadásában, hogyan lehetünk eredményesebbek a Herba Brill - ben. Sok információt adott. Kezdő Brillesként biztosan kipróbálok egy-két ötletét. A harmadik előadás feltette a napra a koronát: Endrődi József. Számomra nagyon rögződött előadása: Az az 1perc amit nem halogatok, olasz bordó pénztárcámba 20x20000,-Ft, falon a képem, simogatom a tabletemet, nézem a kezemen az aranyórámat, s beültem az Audimba, bejártam a garázsba!

    Reggel azért „kicsit félve” indultam el, mert azt hittem, hogy a nap végére nagyon el fogok fáradni, de nem így történt! Én felszabadultan jöttem haza, olyan más volt minden! Nem voltam egyáltalán fáradt, könnyebb volt a haza út. Feldobódva, vidáman jöttünk haza fele J 

    Köszönöm a csodás szombati napot! Ha tehetem, legközelebb is ott leszek! Tényleg szuper volt !!!!!! :)

     „Minden cselekedetünk vetés és minden átélésünk aratás.”

                                                   ( Egyiptomi tanítás)

                                                                                                                                         Varga Éva

                                     Sopron

    Születésnap

    2014. 06. 14.-én  a Herba Brill Baráti Társaság megalakulásának a 6.-ik évfordulóját ünnepeltük Celldömölkön a Vasvirág Hotelben.
    Anyósom Belső Mária rábeszélésére Én is eljöttem a kislányommal Lucával.
    Vonattal érkeztünk, az állomásra Endrődi József jött el értünk.
    A rendezvény házigazdája Tóth Attila volt, humoros bevezetője után egy órakor kezdődtek az előadások, amit megelőzött az elért eredmények jutalmazása.
    Én is, a Herba Brillben végzett munkám elismeréseként, egy gyönyörű órát kaptam ajándékba és még egy Brill felirattal ellátott sapkát is.
    Köszönöm.
    Az előadások, amit a vezető munkatársaktól hallottam, érdelesek és figyelemre méltóak voltak, és arról szóltak, hogy miért érdemes továbbadni a tapasztalatainkat.
    Kislányom Luca is szívesen hallgatta.
    Mindenki nagyon kedves és barátságos volt hozzánk, még a személyzet is.
    A születésnapi torta nemcsak nagyon szép, de nagyon finom is volt, akár csak az ünnepi vacsora.
    Vacsora után következett a szórakozás, a tánc.
    Másnap a Vulkán fürdőben még tovább lazítottunk.
    Jól éreztük magunkat Lucával együtt.
    Számomra kivételes alkalom marad ez a két nap, hisz a mindennapok feladataiból, kicsit kikapcsolódhattam.
    Még egyszer köszönöm.

    Kránicz Erika Sárhida

    Kedves Endrődi házaspár, kedves Munkatársak!

       A soproni csapatom a márciusi rendezvényről a Vezetőnk bejelentése után, nagy lelkesedéssel és a tervek szövögetésével indult haza.

       Vargáné Éva már akkor eldöntötte, hogy Neki bizony kell az az „ÓRA” a falra, és nem csak a vágy volt nagy, hanem a tetterő is, így az áprilisi rendezvényen át is vehette az áhított órát. Engem is megfogott a szint ajándékom a „PÉNZTÁRCA”, így nálam is volt tetterő és sikerült ismételnem a szintemet. Meg is kaptam az ajándékomat.

      Azóta büszkén használom a pénztárcát. Most mindent elkövetek azért, hogy a következő szintre lépjek, mert a kép is nagyon tetszik, megcsodálhattuk az Attiláét.

     Minden Munkatársamnak és Csapattársamnak kívánom, hogy mielőbb szintre lépjen, vagy ismételje a szintjét, vagy lépjen eggyel feljebb, mert nagyon jó érzés átvenni a munkánkért járó ajándékot.

     Ehhez kívánok Mindenkinek sok sikert és kitartást.

     Nagy Lajos Sopron

    Élmény beszámoló

    Hetvenedik Országos rendezvényre mentünk Győrbe. Nagyon jó volt a hangulat, beszélgettünk nevetünk,miközben már majdnem kiértünk Pápáról, az útkereszteződésben meg kellett állni és hátulról nagy sebességgel belénk jött egy autó. Mondanom sem kell, nagyon megijedtünk. De azért nem ment el a kedvünk,visszafordultunk, autót cseréltünk és újra útnak indultunk, mintha mi sem történt volna, mert tudtuk, nekünk ott a helyünk a képzésen. Mire odaértünk, már javában folyt a képzés. A terembe lépve minden tekintet ránk irányult. Érezni lehetett az örömöt a szemükben, hogy épen megérkezünk. A hotel nagyon szép, igaz, csak az első szünetben volt alkalom egy kicsit szétnézni. Azután már mi is bekapcsolódtunk az előadások forgatagába, mert az előadók csúcs előadást tartottak. Belső Marikának a „Miért érdemes tagnak lenni a Herba-Brillben?” előadása nagyon megfogott engem is, pedig én is az alapító tagok között vagyok. A mellettem ülő munkatársaimnak is tanulságos volt. Köszönjük a Marikának és minden előadónak a tartalmas és tanulságos előadást,Tóth Atillának a tapasztalatokat és Endrődiné Editkének az „edd magad egészségesre” programot és hozzá a finom vajat (toum) amit el is nevezünk a kóstoló után Edit gyöngyének. Nagyon szépen köszönjük a férfi tagjainknak a nőnapi csodálatos virágokat és az ajándékokat is. De én úgy gondolom, mindenki számára a programvezetőnk Endrődi József bejelentése volt, amikor elmondta és meg is mutatta a szintajándékokat. Én személy szerint nagyon örülök. Mert eddig is, mindig hiánytalanul meg kaptam, ami az elért eredményeimért járt, és biztos vagyok, hogy a szintajándékoknál sem lesz másként,mert a mi vezetőink Endrődi József és a kedves párja Edit igazságosak.Tudjuk, nagyon sok munka áll emögött, és ők azok, akik soha nem panaszkodnak, mindig vidámak, öröm a velük való találkozás és beszélgetés, a lelkesítés.Köszönjük nekik a magam és a munkatársaim nevében!

     Egy munkatárs:                          Soósné Marika

                                                             Ugod

    Mérföldkő a Herba Brill életében

     Kedves és mélyen tisztelt Herba Brilles Barátaim!

     Remélem szólíthatlak így Benneteket, hiszen sokatokkal oly régóta vagyok együtt jóban, rosszban. Sok mindent éltünk át együtt, sok mindent átéltünk. Rengeteg örömben volt részünk, s volt, mikor együtt sírtunk. Tudjuk milyen volt a „másik” régen, és évek alatt mivé vált. Számtalanszor tudtunk örülni annak, ha valamelyikünknek valami sikerült. Most mégis azért írok, mert egy kis hiányérzetem maradt a márciusi rendezvényen részt vettek részéről. 

    Március elején Győrben tartottuk országos rendezvényünket. Új helyszínen gyűltünk össze ünnepelni a Brill-t, Egymást, s tanulni sokat. A konferencia terem kivételével minden a megszokott módon zajlott volna, de másképp gondolta ezt programvezetőnk. A rendezvény végén olyan bejelentést tett közzé, ami azóta sem hagy nyugodni. Józsi olyan jövőképet vázolt fel az egyes üzleti szintekhez tartozó ajándékokkal, hogy azt hittem, szét fog robbanni a terem a hír végén a tapsvihartól.

    Nem így történt.

     Kedvesen nyugtáztátok, hogy Józsi megint kitalált valamit. De most nem erről van szó.Új fejezethez ért el a Herba Brill. Egy új mérföldkőhöz érkeztünk. Egy olyanhoz, ahonnan tényleg a bőség következik annak, aki megadja az árát.

     Gondoljatok csak bele: honnan indultunk, s hova jutottunk? Vagy már nem mertek hinni a boldogabb, szebb jövőben? Nem mertek lelkesedni, s akadályokat nem ismerve előretörni? Itt nem csak ígérgetések vannak. Erősek lettünk s felnőttünk. Ezért tudott programvezetőnk is egy magasabb szintű tervet elénk tárni. Ha ő már mer nagyot álmodni, hát ne maradjunk. el tőle!

    Természetes, hogy mindannyiunknak nem fog sikerülni felérni a csúcsra, de törekedni kell rá, hogy minél közelebb kerüljünk hozzá. Ha el merjük hinni, hogy van közöttünk olyan, akinek sikerül, akkor a következő országos rendezvényünkön biztosan jobban fog csillogni a szemetek, s erősebben fogjátok egymáshoz ütni a tenyereteket.

     Ne féljetek a a magasabb kihívástól!

     Ha a léc magasabbra kerül, egyetlen módon lehet átugrani. Nagyobbat kell ugrani. Az új célokhoz új tervek kellenek, új elképzelések.

     következő országos találkozón szeretném látni Bennetek a:

    HITET, az ERŐT, és az ELSZÁNTSÁG-ot!

     Együtt sikerülhet!                            Tóth Attila (Vezető Munkatárs)
                                                               Pápa

    Farsang, 2014. február 1. Pápa, Antonio Panzió

    Kedves Barátaim!

    Szeretném megosztani Veletek a Herba Brill Baráti Társaság legutóbbi, február 1-i rendezvényével kapcsolatos gondolataimat.
    Mindig érdeklődéssel várom a havonta megtartott országos találkozókat, mert minden alkalommal érdekes, hasznos információkkal, élményekkel töltődök fel.
    Akik a Herba Brill Baráti Társasághoz tartoznak nemcsak kitűnő, egészséget megtartó táplálékkiegészítőkhöz juthatnak megfizethető áron, hanem  útmutatást, segítséget is kapnak az egészséges életvitellel és környezetünkkel kapcsolatban.
    Az ünnepi alkamakkor tartott rendezvények ezen felül még lehetőséget teremtenek a tartalmas, felhőtlen szórakozásra, kikapcsolódásra, melyre szerintem mindenkinek szüksége van.
    Minden évben a februári találkozót a farsang jegyében szervezzük meg. Ilyenkor összekötjük a kellemest a hasznossal.
    Délután a havi aktualitásokról kaptunk tájékoztatást, a jól teljesítő munkatársaink jutalomban, dicséretben részesültek, tapasztalatainkat osztottuk meg egymással, illetve minden alkalommal új információkkal gazdagodunk programvezetőink jóvoltából. Most pl. a spirulina alga és chlorella alga szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásáról hallottunk részletes, mindenre kiterjedő hasznos előadást Editkétől.
    Este azután átadtuk magunkat a felhőtlen szórakozásnak.
    Az Antonio Panzió tulajdonosa olyan bőséges és finom vacsorát szolgált föl nekünk, hogy kétfelé állt a fülünk tőle. Már alig vártuk, hogy letáncolhassuk a fölhalmozott kalóriákat.
    Mi a pápai csoport tagjai:Tóth Attila, Soósné Marika, Hipságné Irénke, Ruffné Magdika, Gyökérné Marika, Gulyásné Klári és jómagam pedig elvonultunk, hogy átöltözzünk a jelmezes meglepetésünkhöz. Felvettük a pöttyös ruhánkat, retró napszemüveget, kockás inget és lófarkas parókát aztán nagy ováció közepette bevonultunk a táncparkettre. Ott aztán előadtuk a Csavard fel a szőnyeget című rockandroll formációt. Társainknak nagyon tetszett, végig tapsoltak nekünk és örömmel csatlakoztak aztán a közös limbó-hintózáshoz. Nem győztük bezsebelni a dicséreteket, hogy milyen jól összeválogattuk a ruháinkat, igazi retró hangulatot teremtettünk és akiknek  parókájuk volt, azokat meg föl sem ismerték. 
    Később aztán amikor már  jól kifáradtunk a tánctól, pihenésképpen következett a tombolasorsolás. Annyi tombolatárgy gyűlt össze, hogy jó egy óra hosszáig tartott amíg minden tárgy gazdára talált. 
    A sorsolás több érdekességgel is szolgált. Egyikünk előre bemondta, hogy melyik szám fog nyerni és tényleg az nyert, aztán másikunk nyert egy 3 db-os pálinkáspohár csomagot, később ugyanő hozzányerte a másik 3 db-ot is. Mindenki nyert egy, de inkább több tárgyat  csak én szomorkodtam, hogy az utolsó sorsolás előtt még nem nyertem semmit. És milyen igazságos a véletlen pont én nyertem meg a legutolsónak kisorsolt filteres kávéfőzőgépet. Erre mondják, hogy minden jó ha jó a vége!
    Ezután már „csak” a vigadozás maradt, ki ameddig bírta. Zenészünk – Cethofferné Ilike „kisfia” - húzta a talpalávalót. Szólt a keringő, a tangó, a twist, csa-csa-csa, kemény rock,  rockandroll, lakodalmas rock, cigány tánc de megpróbálkoztunk még a szirtakival is.
    Én kellemesen elfáradtam, nagyon jól éreztem magam és ha tehetem mindig elmegyek az ilyen rendezvényekre.
    Köszönöm Endrődiéknek és mindenkinek aki valamilyen módon hozzájárult az est sikeres lebonyolításához és köszönöm, hogy ilyen jó társaságban lehettem.
     
    2014.február 6.
                                                                                     Andriczáné Nagy Margit
                                                                                                          Ugod

    TENGERT JÁRTAM! Gondolatok a nyaralásról (Belső Mária)

    Az Álmok valóra válnak!

    2008.06.14.  életemben sorsdöntő változásokat hozott.
    Megvalósultak olyan dolgok az életemben amiket addig elérhetetlennek tartottam.
    Köszönöm Endrődi Józsefnek és Editnek, hogy felnyitották a szememet, és rávezettek arra, hogy elképzeléseimet meg tudom valósítani, és a szükséges anyagi fedezetet is meg tudom teremteni hozzá.

    Így jutottam el a tengerre, és már negyedik alkalommal, aminek költségeit a Herba Brill munkámért kapott jutalék fedezte.

    Csodálatos, a szó szoros értelmében vett felhőtlen hetünk volt a Horvát tengerparton lévő Rab szigeten.
    Minden igényt kielégítő szállásunk volt tengerre néző ablakokkal, erkéllyel.

    Fürdési lehetőség is jó volt, jól úszók, és kezdők számára is.

    Hatalmas sétákat tettünk egy-egy kiadós vacsora után a tengerparton, sőt egy alkalommal hajóval elmentünk Rab városba, ahol esti kivilágításban a város nevezetességeit csodáltuk meg.
    Előfordult, hogy reggeli után mentünk el kirándulni.

    Nagyon összhangban volt csapatunk, és elhatároztuk, hogy jövőre is itt leszünk.

    Hamarosan felkerülnek a képek, videók a számítógépre.
    Tudom javasolni, nézzétek meg, hogy valóban milyen jól éreztük magunkat.
    Már most Ti is játszadozzatok el azzal a gondolattal, hogy ott lesztek velünk, mert Én már most elhatároztam, mit fogok megtenni ennek érdekében.

    Hogy hogyan indulhattok el, ehhez minden segítséget megadnak vezetőink, és Mi is akik évről-évre eljutunk a tengerre. Tudatosítsátok magatokban, hogy a gyakorlatban is megteszitek a megfelelő lépéseket, vagyis cselekedtek.

    Ez a megfelelő idő.

    Ez a megfelelő  hely, és Mi vagyunk a megfelelő emberek.

    Most fogunk cselekedni és jövőre együtt fogjuk eltölteni ezt a fantasztikus tengerparti nyaralást.
    Egyébként meg, ha Rám hallgattok, azt csináltok amit akartok.

    Aláírás: VÍZI CSIBE

    HERBA BRILL 5. születésnapi találkozó

    Kása Mária vagyok. Már négy éve kapcsolatban vagyok Herbabrill Baráti Társasággal.

    A termékek fogyasztásával egészségi állapotom egyre jobb.

    2013. 06. 15.-én ünnepeltük meg fennállásának 5 éves évfordulóját, Celldömölkön a Vasvirág hotelban.

    Lehetőségem nyílt, hogy részt vegyek ezen a találkozón.

    Vegyes érzelmekkel indultam el erre az útra, mert eddig csak a havi Nyílt infókon voltam 1-1 alkalommal Zalaegerszegen.

    Kellemes csalódás ért. Kedves emberek közé kerültem, akik barátként fogadtak be.

    Egyre jobb beszámolókat hallottam arról, hogy miért érdemes nem csak fogyasztani, de elért saját eredményeimet is továbbadni az embereknek.

    Jakab István is eljött és előadása nagyon tetszett. Örültem, hogy a valóságban is láthattam azt az embert,aki tudásával, termékeivel segíti a Herbabrill munkáját.

    Folytatódott finom vacsorával, és zenés mulatsággal a nap.

    Másnap elmentünk a Vulkán fürdőbe, utána pedig  Munkácsy Mihály különleges festményei kiállítást néztük meg.

    Endrődi Józsefnek, és Endrődi Editnek is köszönöm azt a szervezést, ahogy lebonyolították ezt a rendkívüli találkozót.
    Nagyon jól éreztem magam köztetek.

    Mindenkinek további sikereket kívánok.

    Kása Mária

    Gondolatok a farsangi Herba Brill rendezvényről.
    (Celldömölk, 2013. február 2.)

    A képzés nagyon jó és értékes volt a számomra, sőt nem csak nekem, hanem a munkatársaim számára is. Szeretnénk megköszöni Márti Doktornőnek a rendkívül hasznos és tanulságos tájékoztatást. De ezen felül minden előadónak köszönöm a hasznos információt, az értékes referenciákat. Belső Marika előadása nagyon megfogott. Tudom, hogy nekem is megvan ez a biblia, hogy a Marika szavaival éljek, hazamentem a rendezvényről hajnali háromkor és az első dolgom az volt, hogy a könyvet beletettem a dolgozós táskámba, gondolván, hogy munka közben két vendég között majd olvasok és nekem is sikert hoz. ("A világ legnagyobb üzletkötője" című könyvről van szó) A magam nevében nagyon szépen köszönöm a szép és színvonalas KATALÓGUST, amely új szín lesz a HERBA BRILL életében. Ma családi beszélgetésen voltam Homokbödögén és nagyon megdicsérték, hogy nagyon szép a külleme, nagyon esztétikus és hogy a tartalma is kiváló. A referenciák különösen felkeltették az érdeklődésüket. Én nagyon köszönöm a vezetőimnek, Józsinak és Editkének a sok belefektettet időt és munkát!

    De, hogy az est fénypontjáról, a farsang farkáról se feledkezzek meg. Nagyon finom volt a vacsora, szuper jó volt a hangulat, nagyon jók voltak a zenész fiúk, köszönjük nekik is az estét. A csapatom nevében mondhatom, mindenki nagyon jól érezte magát. Hazafelé jövet sem hagyott alább a jókedv, mert hazáig ment a nótázás. Nagyon szépen köszönjük az egész napot a pápai és az ugodi csoport nevében!

    Üdvözlök mindenkit: Soósné Marika!!

    Kedves Edit és Józsi!

    Eljött a várva-várt farsangi mulatságunk napja, melyet idén Celldömölkön tartottunk meg.

    A házigazdánk Tóth Attila volt, aki szellemességben a mai napon még önmagát is felülmúlta. A tapasztalatokat Vargáné Éva vezette le olyan ügyesen, hogy mindenkitől kapott tapasztalatot.

    Márti doktornőnek többször kellene közénk jönnie, mert most is megerősített bennünket abban, hogy a termékeinkkel nagyon jó úton járunk.

    Belső Marikáról pedig csak ódákban lehetne beszélni, mindig nagyon jó tanácsokat ad a Herba Brilles munkánkhoz.

    Köszönet a házigazdának és az előadóknak a tartalmas délutánért.

    Két meglepetés is várt ránk az Endrődi házaspár részéről, mégpedig 10 db étel recept és egy csodálatos Herba Brilles prospektus. Köszönjük Nektek ezt az áldozatos és időigényes munkát, amivel megteremtettétek nekünk ezt a két lehetőséget.

    Este pedig egy finom vacsora és jó zene mellett múlattuk az időt. A pápai csapat még egy kis műsorral is kedveskedett nekünk. Jó hangulatban jó kedvel roptuk hajnalig, közben még tombolát is sorsoltunk.

    A jó hangulatot és jókedvet megnézhetitek a fotókon, amit Józsiék már fel is vittek az internetre.

    Másnap reggeli után a Vulkán-fürdőben lubickoltunk egyet, ami méltó lezárása volt ennek a csodálatos programnak.

    Köszönjük, hogy ott lehettünk Veletek, mi nagyon jól éreztük magunkat.

    Jutka  és Lajos

    ....7/2004. (IV. 26.) ESzC..3sM rendelet 6.§ (2) bekezdése értelmében az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a termékeknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni. Ennek fényében a forgalmazó cég nem tulajdonít a termékeknek a betegséget megelőző, vagy gyógyító hatást. A termékek használata a szervezet öngyógyulását erősíti, és nem helyettesíti a szükséges orvosi kezelést. Ha Ön gyógyszereket szed, az orvossal való konzultáció nélkül ne hagyja el őket, és semmiképpen sem egyik napról a másikra.

    © 2008-2019 Zirkonia Bt

    .